Proksa Szandra az állatvédelemre hívta fel a figyelmet!


Az állatvédelemről, mint fontos témáról már az Influencer Magazin több bejegyzésében írtunk nektek. Ez alkalommal Proksa Szandra hívta fel a figyelmet arra, hogy mennyire fontos megfelelően bánni házi kedvenceinkkel. A bejegyzés mellé Szandra egy nagyon figyelemfelkeltő mondatot mellékelt, ami az állatok jogaira és értékességére fókuszált.

Szandra kifejtette továbbá azt is, hogy mennyire fontosnak tartja, hogy mindezért a felnövekvő generáció is kiálljon. A posztban egy olyan példáról is olvashatunk, ami mindannyiunk számára elrettentő lehet, hiszen szinte mindennap történik egy – egy ilyen eset, amelyről az emberek keveset kommunikálnak, vagy nem veszik megfelelően figyelembe.

Nem véletlen, hogy egyre több közszereplő áll ki emellett a nemes ügy mellett, hiszen a  Nemzeti Állatvédelmi Programot is megújították a közel múltban. A benyújtott tervezet 13 kérdést tartalmaz, amelyek egyaránt érintik a gazdasági haszonállatok és a társállatok helyzetét is. Az ország lakossága egy online kérdőív segítségével egy beszélgetős fórumon mondhatja el véleményét, illetve gondolatait, javaslatait a témával kapcsolatban!

Szandra posztjában továbbá az egyetértésre is buzdítja követőit, amellyel szintén megerősíti ezen téma jelentőségét!

Proksa Szandra Instagram oldalát itt érhetitek el!