Interjú Mórádi Zsolttal! | Sport & Motiváció


Az Influencer Magazin következő cikkében Mórádi Zsolttal készítettünk interjút, amely igazán motiválóra sikeredett, így mind aki kedvtelésből, mind a célorientáltan sportol inspirációt meríthet belőle.

Számos eredményt, és kitűzött célt értél el és valósítottál meg pályafutásod során. Visszavonult sportolóként jelenleg mi a legnagyobb célod, amelyet 2021 – ben véghez szeretnél vinni?

,, Visszavonult sportolóként célom jelenleg a klubcsapat és a válogatott segítése, amelynek a koronavírus végett, most még nagyobb jelentősége van. Az elmúlt időszakban számtalan fiatal vált kevésbé motiválttá, így fontos, hogy a Magyar Kick – box Szakszövetségben és a klubcsapatban is ezen dolgozzak. Ha tehetem, akkor személyesen, heti két – három alkalommal igyekszem lejárni a csapatokhoz és fizikailag is együtt edzeni velük. ”

Instagram oldalad is arról árulkodik, hogy számos sportággal foglalatoskodsz, melyik a kedvenced ezek közül? Tudnál egyet választani? 

,, Nagyon szeretek a szabadban futni, engem az mindig feltölt energiával, de természetesen nehéz lenne egyetlen kedvenc sportot kiválasztanom. A saját testsúlyos edzéseket, illetve a labdajátékokat is szeretem; bár az utóbbira, most kevesebb lehetőség volt.”

Mit üzennél azoknak, akik az elmúlt időszakban egy kissé motiváció vesztettebbé váltak?

,, Ha a koronavírus végett esetleg most messzebb kerültetek a céljaitoktól, akkor se csüggedjetek, igyekezzetek magatok elé újabb esetleg kisebb célokat kitűzni. Azt javaslom mindenkinek, hogyha nem is teljesítmény, vagy célorientáltan sportol, akkor mindenképpen az öröm forrása és a jókedv elérése legyen a cél. Véleményem szerint a sport nemcsak az egészséggel, hanem az öröm érzetével és a pozitív energiákkal is kapcsolatban van. Ha valaki az elmúlt időszakban rosszabb kedvűvé vált, javaslom neki, hogy próbáljon meg esetleg a sport által örömforrást, vagy motivációt szerezni. ”

 

Mórádi Zsolt Instagram oldalát itt érhetitek el!